Elérhetőségek

Herballon



Hogyan szervezzük át esküvőnket új időpontra – Herballon kisokos

2021.03.24.

Az egy éve tartó járványügyi helyzetben sok házasulandó pár dönt úgy, hogy félreteszik a bizonytalanságot és új, biztosabb időpontra szervezik át az esküvőjüket. Azoknak a jegyespároknak szeretnék segítséget nyújtani ezzel a bejegyzéssel, akik jelenleg is hezitálnak az átszervezés kérdésén, és azoknak, akik már eljutottak a döntésig.

Nézzük hát meg, hogyan kezdjetek bele az újratervezésbe, mik legyenek a lépések, mire figyeljetek, hogy gördülékenyen menjen minden majd az új időpontban is.

1. Szertartás és lakodalom


Mindenekelőtt kezdjük azzal, hogy az esküvő új időpontra történő átszervezése esetén alapvetően kétféle lehetőségben gondolkodhattok:

- Az egyik, hogy a korlátozások szerint szűk körben megtartjátok a szertartást, és a családdal, barátokkal később megünneplitek a házasságkötéseteket. Ugyanakkor azt is megtehetitek, hogy az eredeti időpontban megtartott szertartást online közvetítitek szeretteiteknek, később pedig majd sor kerül a közös ünneplésre.
Ha szeretnétek, a ceremóniát nem hivatalos formában, egy szertartásvezető segítségével újra megtarthatjátok a lakodalommal együtt a násznép előtt. Ezzel a szertartás szépségét is megosztjátok velük, és az esküvő és lakodalom hagyományos jellegét megőrizhetitek. De szertartás nélkül, egyszerűen egy kötetlen családi-baráti esemény keretében is megünnepelhetitek az egybekeléseteket.

- A másik lehetőség, hogy az egész esküvőt halasztjátok, a hivatalos szertartást és a lakodalmat is. Ebben az esetben a szertartás időpontját is újra kell szervezni az anyakönyvvezetővel, templommal, a helyszínnel és minden más szolgáltatással együtt.

Ha arra jutottatok, hogy nem vártok tovább és inkább az esküvőt átszervezitek új időpontra, mindenekelőtt jelezzétek ezt a vendégeiteknek. Amikor pedig eldől az új időpont, értesítitek majd őket az új dátumról.

Ezek után pedig indulhat az újratervezés!

2. Egyeztetés a helyszínnel


Először is határozzatok meg egy kb. 1 hónapos időintervallumot az új dátumra. Ne egy konkrét dátumot jelöljetek ki, ha szeretnétek megtartani a helyszínt és a felkért szolgáltatókat. Jobb, ha hagytok mozgásteret az új időpont kiválasztására, hiszen tőlük is függ majd, melyik dátum lesz a befutó.
Első körben mindenképp a helyszínt keressétek meg. Velük kell először a lehetséges időpontokat egyeztetni, hogy a tervezett kb. 1 hónapos időszakban van-e még szabad helyük. Illetve egyben azt is célszerű tisztázni, hogy mik a feltételei az esküvő átszervezésének, az időpont halasztásának.

3. Időpont egyeztetése a szolgáltatókkal


Ha megvannak a lehetséges új időpontok, akkor jöhetnek a szolgáltatók. Kérdezzétek meg minden általatok foglalt szolgáltatót, fotóst, zenészt, dekorost, cukrászdát, virágost, ruhaszalont..., hogy kinek melyik időpont felelne meg. Előfordulhat, hogy lesz szolgáltató, akinek nem lesz jó majd egyik új időpont sem. Sajnos ebben az esetben kérdés, mennyire ragaszkodtok hozzá, eszerint gondoljátok át a dátumokat, vagy mást kell keresnetek az adott szolgáltató helyett. Emellett fontos, hogy mindegyikükkel egyeztessétek azt is, milyen feltételekhez köti az időpont áthelyezését.
 

4. Összefésülés

Ha megvannak a szolgáltatóknak, helyszínnek megfelelő időpontok, akkor kezdjétek el összefésülni a dátumokat. Keressétek meg a mindenkinek, vagy a többségnek megfelelő napot, és jelöljétek ki azt. Ezután egyeztessétek az anyakönyvvezetővel és a templommal is. Ha sajnálatos módon nem jó minden szolgáltatónak az adott dátum, akkor ezzel egy időben kezdjetek el új szolgáltatót keresni helyette. Jó tanács, hogy az új dátum kitűzésével ne várjatok sokat, minél előbb legyen meg, hogy a helyszínt le tudjátok foglalni.
 

5. Esküvő átszervezése új időpontra

Amint megszületett a dátum, amit egyeztettetek az anyakönyvvezetővel és a templommal is, írásban jelezzétek a helyszínnek. Kössetek új szerződést velük, amelyben szerepelnek a megbeszélt feltételek, árak, és persze az új dátum is.
Ezután ugyanezt tegyétek meg a szolgáltatókkal is egyenként. Mindegyikükkel egyeztessétek a feltételeket, főként a foglalókra, előlegekre vonatkozóan, mindenkinek jobb lesz úgy, ha ezeket előre tisztázzátok.
Ez fontos, mert ha egy szolgáltatónak nem jó az új időpont, és egy távolabbi dátumot mondanátok le nála, akkor elképzelhető, hogy az előleget nem kapjátok vissza. Vagy legalábbis nem azonnal, hiszen jelenleg bizonytalan, meddig tartanak majd a korlátozások. Így lehetséges, hogy az eredeti dátumon meg lehetne tartani az esküvőt, vagyis a szolgáltató joggal mondhatja, ő készen áll a munkára. Ugyanakkor, ha a veszélyhelyzet még mindig fennállna a lemondott időpontban, akkor az előleg visszajár. Szerencsére sok szolgáltató, ebben a mindenkinek nehéz helyzetben automatikusan visszaadja az előleget, ez nagyon korrekt dolog, de nem feltétlenül elvárható. Ezért jobb, ha előre tisztáztok minden kérdést és részletet, hogy ne érjen senkit meglepetés ebben a helyzetben. Ez vonatkozik az új szolgáltató felkérésére is, egyeztessétek előre, mik a feltételei, ha a korlátozások véletlenül fennállnának az új dátumon is.
 

6. Vendégek értesítése


Ha eldőlt az esküvő átszervezett új időpontja, már csak a vendégeket kell értesíteni róla. Ezt megtehetitek elektronikus formában, vagy például egy zárt Facebook csoportban. De ne feledkezzetek meg az idősebb korosztályról sem, értesítsétek őket levélben, vagy telefonon a változásról. Az új dátum közlésének másik lehetősége a „Change the date” kártya, gyakorlatilag a meghívó frissítése, amit újra kiküldhettek, átadhattok a meghívottaknak. Ez a kártya szépen összehangolható az eredeti meghívótokkal, lehet egy egyszerűbb, de azzal harmonizáló változata, ugyanazzal a grafikával, betűtípussal, visszafogottabb formában. Ugyanakkor, ha nektek úgy tetszik, akár új meghívót is küldhettek az új alkalomra. Különösen akkor lehet indokolt, ha az új időpont más stílusú esküvőt is jelent – például egy júniusról októberre halasztott esküvő esetén.
Nézzétek meg meghívó kínálatunkat, illetve korábbi meghívótok, vagy egyedi elképzelésetek alapján elkészítjük „Change the date” kártyáitokat is.
 

7. Változhat még valami?

Végül gondoljátok át, hogy az új időpont fényében milyen változtatásokra lehet esetlegesen szükség. Például, ha júniusról októberre szerveztétek át az esküvőt, a fotózást, a menetrendet úgy módosítsátok, hogy korábban sötétedik, ehhez igazodjatok. Illetve az eredeti nyári menyasszonyi és koszorúslány ruhákhoz szükség lesz egy melegebb kiegészítőre, vagy alapvetően más ruhákban gondolkodjatok.
A dekorációt beszéljétek át, hogy illik-e majd az új időponthoz az eredetileg választott stílus, vagy esetleg más design passzol majd inkább. Ez igaz akkor is, ha netán a helyszínt is változtattátok, ebben az esetben mindenképp egyeztessétek újra a dekorossal a díszítést.
Ehhez kapcsolódik a virágok kérdése is, hiszen lényeges, hogy a kiválasztott fajták az új időpontban is elérhetők-e vagy más szezonális virágokban kell-e gondolkodni.
És természetesen az esküvő menetrendjét is szervezzétek át annak megfelelően, hogy hány órára került a polgári és a templomi szertartás. Hiszen ez alapján csúszhat, vagy éppen előbbre kerülhet a vacsora, a fotózás, a vendégek fogadása, a lánykikérés és a többi tervezett program.


+1. Csak pozitívan!

Ha pedig mindezekkel megvagytok, dőljetek hátra, hagyjátok magatok mögött a feszültséggel teli időszakot, amit a járványügyi helyzet okozott az esküvőtök körül. Használjátok ki az ajándékba kapott plussz időt és készüljetek nyugodt szívvel a Nagy Napra!

 

Zsu@Herballon

Fotók forrása: Pexels; Pinterest



Vissza az előző oldalra!
Herballon - MagyarHerballon - Német